Egy dalt hozz el nekem. Éppen olyan legyen,
ahogy vad moraj kél a távoli hegyen,
és tisztán, valómban legbelül dörögjön,
mint mikor az utcán az a Nagy Örök jön,

egy dalt, ami úgy kap lágyan karba engem
hogy minden gondomat azonnal feledjem,
röptessen szalagos, színes, széles hátán
tavaszi szelekben szálló papírsárkány,

egy dalt, ami távoli, vad vizekre csalhat,
ne találjak benne békét, sem nyugalmat,
hullámai fojtsák háborgó lelkemet
míg tiszta kék mélye magába nem temet,

dalt, amitől bennem kinyílnak a rónák
végtelenjei, s hogy egyetlen lakóját
megkérdezhessem: Te, sosem hallott pásztor,
milyen édes-búsan fájó nótát játszol...

Egy dalt hozz, amiben felolvad az este,
hogy ős-önmagamban halkan térdre esve
elhiggyem, hogy ott, fenn, az a tiszta mélykék
a jövőt jelenti, nem a lélek végét,

egy dalt hozz el nekem, csepp tündérek csendjét,
hogy büszke szívembe újra visszacsenjék
az egyetlen választ ezen a kék bolygón,
csak egy dalt hozz... és a Te hangodon szóljon.