A fák alatt bolond árnyak zörögték
törve avart, és bokrok ágait,
hogy a hit, a sosemvolt öröklét
elmúlt, s hogy én magam se voltam itt,

csak párafolt egy lázas képzeletben,
sértettségében itt maradt kamasz
akit nem tör a száraz értelem, nem,
s a vágy hogy nem lesz újra ugyanaz

mégis saját, hűlt nyomomba hajtott,
s most itt vagyok megint a fénytelen
csönd alatt, a sehonnan szalajtott,
most itt vagyok... vagy ezt is képzelem,

már nem tudom, mi volt mi körbevitt,
vak hitem, hogy egyszer megtalálnak
törve avart, és bokrok ágait
a fák alatt zörögték balga árnyak.