Tehozzád úgy értem, mint a csendhez,
hittel, hogy minden, minden itt van
ahogy kitöltesz, s visszareszketsz
ébren is vágyott álmaimban,

tehozzád úgy értem, mintha félnék,
hogy elfoszlik, amit szerettem.
Így kell maradjon, hogy lássam, él még
cikázó szikra kis jelekben,

tehozzád úgy értem, ahogy a szélhez,
hogy ujjaim közt érezzem álmom
rájuk fonódni, s ha semmivé lesz
könnyű legyen majd megtalálnom.

Tehozzád úgy értem, mint a tűzhöz,
forróságod, elhittem, éltet,
s most minden pernyében vágyam üldöz
újra égni elmúlt meséket...

Tehozzád úgy értem, Érintetlen,
hogy észre sem vetted álmodásom.
Szerettem volna,
és mégse tettem.
Talán egy másik állomáson...