Jó lenne a szélre rábízni magam
hogy vigyen, sodorjon el a messzi
százszorszebb világba... hogyha van,

és jó lenne szélből kis bűnbe esni
feltolt vállakkal, vállalatlanul,
ahogy felszínen tart a semmi,

így, hanyatt a légben, persze nem tanul
a lélek, s túl minden álmodáson,
felül lebeg… így marad alul.

Talán a hit, magam hogy szállni látom,
- na jó, a szél visz, és tudattalan –
s hogy innen oly más zord világom,

és hogy szétszórtam már szépvarázs-szavam,
segít föld-színekben megtalálnom
százszorszél világom... hogyha van.