Hol járunk már, ki tudja rá a választ, te ott, s én itt a sorstól nem eresztve, hittük, az elme józanul kiválaszt, s hogy égi ujjak fonhattak keresztbe azon a hosszú délutánon,
s most itt ülök, papírnak, tollnak adnám hűlt álmaim, szerelmem horpadt hantja virágtalan, gazos, és úgy virrad rám ahogy a hajnal éle elmúlatja kocsmaszagúra hányt magányom.
