Idéző
Hogy mennek, nézd, hogy elszaladnak mind a
nyári rejtekek, a szélre font idők,
a párarejtett téren kinn a hinta
mint lebeg, s a csendbe rokkant délelőtt
hogy kitartson délig, oly esélytelen,
apróra tépik percnyi álmodások
kínjai; ma új szívet mesélj nekem,
a régi súly csupán, ma már csak átok,
friss, piros kell, hogy legyen, és neked kell
átkopognia a csontkosár-falon
ti-tá, ti-tá, ti... büszke érzelemmel,
s hogy múljon el ez a sorsnyi fájdalom,
ma új szívet mesélj; s hogyha megszakad,
meséld el újra, újra majd Önmagad.
|
|