De sokszor lestem, az a fürge kéz
varrótűt, cérnát, ollót mint igéz,

hallom ma is, a penge hogy harap
s szerte a sok, „ebből mi lesz?” darab

fekszik székháton, minta-asztalon.
Ha csend van belül, most is hallgatom

a Singer fényes talpa hogy tapos,
jó játék volt, az volt a villamos,

s kihúztam az orsóból a cérnát.
Mamika varr: így emlékszem én Rád,

suhan, simul a szétbomló szövet,
bújtat rejtekbe hosszú, kész övet,

fércet húz, búvó gombostűt keres,
- Ma próbanap van, menj ki, és ne less!-,

emlékszem, aznap a bérházkertben
a szabócentit százszor feltekertem...

Képek, hangok, és elszállt illatok,
de messze már, hogy végleg itt hagyott,

kezemre foly’ a gyertya sárga vére,
várom ma is, hogy egyszer visszatér-e,

hogy megmutassam, lássa azt a kölköt;
sok év alatt engem is összeöltött.