Gyűljetek körébem;
száll a mese szárnyon,
elpihen ölében
a fehér karácsony,
messziről jött szentség,
megszülető fények
ünnepét kövessék,
gazdagok, szegények,

üljetek le mellém
hideg utcakőre,
ronggyá foszlott kelmén
fáj az Ember bőre,
mégis, most a szépnek
tartsátok a csendjét;
engem ki segít meg,
elveszett, ha lennék.

Álljatok mellettem
míg a fagy felőröl,
vértanú nem lettem
hideg utcakőről,
imáikba hisznek
álszentek és szajhák;
téged ki segít meg,
Éhező Mennyország,

téged ki segít meg
rongyok menedéke,
hol ébred az Ünnep,
hol terem a Béke,
gyufalobbanásnyi
életünkre fújtak,
ki segít meg minket,
ha nem kel fel új Nap.

Végtelen sötétnek
száll a mese szárnyon,
görcseink elégtek,
hamujában lábnyom,
lelkünkből vert álmunk
hagytuk, megtaposták;
hozzád nőni fájunk,
Éhező Mennyország.