Amikor felrobbant az ég...
Szótlannak hagysz, meztelennek,
felhőfáim messze mennek,
kékemléked visszajár a
távoltükrű víz partjára,
ott várlak egy cseppnyi csendben,
láthatatlan, érthetetlen
önmagamtól távol, messze,
kétségekben, jössz-e, lesz-e
két csepp csendből egy csepp lélek.
Elcsodállak, elreméllek,
hull az eső, cseppek hullnak,
önmagadtól eltanullak,
átitattál, véges űröm
esőtűkké összegyűröm,
csepp a cseppben. Rámhajoltam.
Magzatpóz egy cseppnyi jóban.
Szivárványom így képzelem.
Itt voltál csak,
és nem velem.
|
|