Fülkedal
Meleg a deszka, leng a lánc,
mögötted még a víz zubog,
fekete-szürke asszonánc
uralja tarka kis zugod,
kitakarom a bal szemem,
a csempe képe másra vált
erezetében; persze nem,
a bal tekémre így talált.
Filozofálok. Jó ez így,
hol így, hol úgy vetít az ész,
sohase tudd, ma merre higgy,
ne tudd sosem, ma merre mész,
csak ez a röpke pillanat
öleljen át, na persze fáj,
fene se vár ma szárnyakat,
elég a szürke csempe-táj,
nekem elég, ha bennem ég
a vágy a térre szüntelen,
kicsi zugomra lenne még
ezer szerelmes ötletem.
|
|