Visszhang
Hepp Béla: Visszhang
Ma ballagunk. Felöltözöm,
ma dalba vert virágözön
nyomaszt, a gallér fojtogat,
tarisznyasarki rojtokat
matat zavartan két kezem,
elindulok, megérkezem.
*Régi mesékre emlékszel-e még?
Az utca más, a járda itt
belezavarja árnyait
a szürke porba, rányomom
az eljövőnek lábnyomom,
örökidőkre itt marad
ezernyi büszke pillanat.
Volt egyszer rég, volt egyszer rég.
Torkomban érzem, kell nekem
az aulaszéli termeken
hagyott időm, ha lenne még;
keresem újra, bennem ég,
egy korszak apró kincseit,
de nincsen itt, jaj, nincsen itt.
Szép tavaszon ragyogott fenn az ég,
Dalolva járom így tovább
a termeket, az iskolát,
soros magány a vállakon,
és büszkeségbe’ fájdalom,
ahogy a visszhang ott belül
kicsit remeg, szívemre ül,
s már nincsen benne semmi báj;
búcsúzni szép, búcsúzni fáj.
Volt egyszer rég, volt egyszer rég...
Ó mondd, miért nem mesélsz már nekem?
Boldog időt soha nem feledem.
Hallani vélem a hangodat még,
Volt egyszer rég, egyszer rég.
*Ír népdal
|
|