Írt-alak
Hepp Béla/aLéb: Írt-alak
Elégnek fönn és lenn a csillagok,
hamukba fúlnak messzi fényeken
a válaszok; mit mondjak, megvagyok,
önmagamba zárva sajgó lényegem.
Még föl, fölsírok: szerelmem, hazám,
erkölcs, emberség... görcsbe rótt szavak
egymásnak háttal, egymás oldalán
sárban és mocsokban. Én feloldalak,
vesztettél, buktunk. Kihűlt mágia,
szélfútt varázsok pernyeszála hull,
nem kell a tűznek táncot járnia,
álmokat lobogni olthatatlanul,
nem kell hadrendbe állnod, New Roman*,
hogy lelkesítsük egymást, nincs hova,
csorbult penge vagy fékes nyelvemen,
elfelejtett kód vagy, szörnyű iskola...
Sötét van, félek. Nem lesz hajnal itt,
bolyongok csak, szótlan magány vezet,
s még visszhangozza bennem álmait
egy félárva hang, egy vétlen ékezet.
*New Roman ejtsd: nyú romen
|
|