Novemberszonett
Hepp Béla/aLéb: Novemberszonett
Kint korán sötétre vált a délután,
sárga lámpafény a barna csöndre hull
száraz érveket zörögve fel sután,
összetúrva hagyja – változatlanul.
Új a Hold. A fénye, kék neon-varázs,
körbefolyva éles árnyakat vetít,
lépni kell a csöndre, meg ne, meg ne láss,
meg ne lásd az árva gyengeségeit,
szerte álruhákba rejt az ing, kabát,
így ölelve karfaívek terpeszét,
szürke sóhajuk ha újra hallanád;
itt vagyok, sarokba dobva, szerteszét,
fázom, és az éj szerelme elkerül,
téli álmot álmodok – novemberül.
|
|