Beltér
Hepp Béla/aLéb:Beltér
Már nincs bocsánat, nincsen irgalom,
múltidőbe hűlt a konyhaasztalon
a színtelen tavasz, a szürke bánat
összetúr időket, iskolákat;
önmagam magamnak olvasom.
Kell ez így? Kopott betűkbe verten
az álmaim, félelmeim, a kertem;
egyszermesékbe sápadt messzeséget
írtam, és az ujjaimra égett
amit magamra énekeltem,
s most mindjük gyötrő víziót teremt,
és köztük lebeg a nincs se fönt, se lent,
összetört időm hiába átkozom...
a fölrepesztett mátrix-rácsokon
rámfolyik a télutáni csend.
|
|