Messzikék
Hepp Béla/aLéb: Messzikék
A végtelen tavasz. Talán az álom,
a vágyak érthetetlen íve tör meg,
ahogy mesékbe hajlik át a földnek
megébredése minden új virágon,
a színek orgiája és a kánon,
fehérre sárga, összevissza zöldek
agyamban újra át- meg átömölnek
erekre bontva szervezett világom.
Tavasz. Szememre csók, halálra élet,
becsapni jössz, tudom, de így fogadlak,
s Te új virágaidban elmeséled;
ha nyitva vár a szív, akár egy ablak,
a szirmokon ma öntudatra ébred
szerelmes álma mind a pillanatnak.
|
|