Még álmodok
Hepp Béla/aLéb: Még álmodok
Még álmodok. Tavaszt, napot,
aranyló, tiszta fényeket,
s már nem tudom, hogy voltam ott,
vagy csak áltat a képzelet,
hogy emlék vagy, vagy látomás,
felsejlő jössz-e vissza kép,
s akarsz-e bennem lenni más
mint kósza dallam – bármi’ szép.
Még álmodok. Igen, sokat,
és akkor ott vagy énvelem,
magányos csöndvilágomat
mindig melletted képzelem,
hallgatjuk, hogy a fény dalol,
s az ujjainkban összeér
- együtt lopjuk, az ég alól –
a tiszta lobbanásu vér,
és néha vállhoz váll remeg,
és összebújnak íriszek...
ilyenkor szörnyen ébredek;
benned – magamban sem hiszek.
Még álmodok… mint annyi más,
ez olyan „élni fáj” dolog,
hogy lássalak, hogy újra láss
hozzád ébredni álmodok.
|
|