Bolygok
Hepp Béla/aLéb: Bolygok
Tudod, egyszerre hiszlek és tagadlak,
egyszer magamtól, és másszor magamnak,
és két lábbal állva egy messzi csillagon
semminek hazudlak és hittel hallgatom.
Csöndes csillag az, magányos égitest,
nem érhet többet, talán egy fémtizest;
ott lélekig sebző szilánkká törötten
jégszavak forognak gyűrűben köröttem,
s én hajtom az álmaim egyre messzebb
magam ellen, hogy már nem lesz jobb, sem szebb,
és te föl, fölfénylesz távolról, ha baj van,
s a szemem olyankor el kell hogy takarjam...
|
|