Hajnali fák
Hepp Béla/aLéb: Hajnali fák
Ahogy ezernyi ujja ködbe mar,
megfejteni akarja titkát,
felzsizsegve semmiért kapar,
talán a lámpaoszlopig lát,
nem adja fel. Csak épp hogy nem szuszog.
Csontkarja össze – összekoppan,
reménye-vesztett száraz alkuszok
nyújtóznak törve egy dologban
rezzenéstelen, csomós derékkal,
hogy lesz holnap, s ha lesz, milyen lesz,
mert megérkezik megint a hajnal
a ködhöz, lámpafény-hideghez,
de addig minden újat tudni kell,
éjszakákba rejtett titkokat,
az álomárnyak csöndje nem felel;
kell-e még a téli áldozat?
Hát,
kaparni kell kicsit a köd mögé
nyújtózva égig, úgy van az,
hogy megmaradhat így, az ördögé,
vagy lesz-e még a messze még tavasz.
|
|