Esti csendek és kontraszt
Hepp Béla/aLéb: Esti csendek és kontraszt
Valamikor az Esti csendek vers kontrasztjaként megírtam annak a folytatását, az első részét is ideteszem, és persze a kontrasztját is.
Esti csendek
Lennék az álmos végtelenbe’ fönn
pihenni vágyó dalnok daltalan,
az alkony-rózsaszín ha rám köszön,
dicsérni tudnám, szép uszálya van,
ő elpirulna, mint egy ó-leány
kit férfihang még megzavarni tud,
s magára zárná, szűzies talány,
a hajnalcsillagzáras kiskaput,
s én ott maradnék fönn az éjmező
csillagfüvébe oltva önmagam,
egy álmos végtelenbe érkező,
pihenni vágyó dalnok daltalan.
kontraszt
Lennék az átkos őrületbe’ lenn
a hang örökre hallhatatlanul,
ha rám talál a káoszos jelen
csak szánni tudnám, semmit nem tanul,
ő rám emelve véreres szemét
fogát mutatná, mint a vad kutyák
örökre –kínja; harc a puszta lét,
s ez úgy emészti fel, akár a rák,
s nem mondhatnám el, mennyi fájdalom,
egykor-hitekbe oltott félelem
feszül tanult, öröklött lázamon,
s vonyít az átkos őrületbe’ lenn.
|
|