Árva madárka, mint szív tenyeredben,
Semminek ágán csak védtelen ül,
Szél viszi messze a szárnya, ha rebben,
Tél közeledtén, ha fél egyedül.

Hold takaró ül a mennyei tájon,
Csillagok fénye vezet utazót,
S reszketeg este, ha rátör az álom,
Édesen álmodik mennyei jót.

Hajnali fagyban, ha dermedve ébred,
Napsugarak hada lágy takaró.
S lelkesen szárnyal majd újra az égre,
Boldogan zengve, hogy "Élni de jó!"

Pap Zoltán