már minden utat
letilt az elmém mi
hozzád vezetne még
szakadék felett
vékony pókfonál
bolond az ki rálép
könyörögtél
s én megbocsájtottam
amit nem lehet
elárultál akkor amikor
legszebben szerettelek
s bár magamban már
régen felmentettelek
igaz feloldozást ne
tőlem várj
egyszer talán
megadja az élet
elpazaroltam rád
minden könnyemet
s ha maradt még benned
cseppnyi kímélet
legyél egyszer ember
( még annyira fájsz )
most ne gyere
közelebb
