gyufa-lét
tudom én jól Barátom
hozzám tapadt a gyávaságom
s hogy eddigi életem
ez a szomorú sikátor
fedezék - olykor menedék
magamnak - magam ellen
s csalóka az a kedvemet
feljebb hangoló mosoly
ott a szájszegletben
meg ne tévesszen
rosszul kódolt életjel
útra készen állok
amolyan félig elmenőben
picit még maradnék
dolgaim szépen
elrendezzem
de lassan minden fa
belombosul felettem
cseppnyi fény is vakít
árnyékban fázom
erőm csak annyi
koszorút bennem
a bánat ne öleljen
kimerültem a gyufa - létben
és jól tudom azt is
sajátnak jelölt utamról
régen letévedtem
de hogy valaki újra
rávezessen
nincs az a Költő
nincs olyan Isten
nincsen
már csak egyet szeretnék
elmenni úgy ahogy
eddig is voltam - éltem
csendesen
észrevétlen
( mint hirtelen fellobbanó
cseppnyi gyufa lángja
az esőben )
|
|