Időmérték
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak,”
Prédikátor könyve 3.1
Mindennek, ami van, lennie kell kezdetének és végének is. Mégsem tudom megmondani, mikor és főleg miért döntöttem úgy, írnom kell neked, függőágon. Abban is bizonytalan vagyok, miről is meséljek elsőként.
Kezdhetném ott, hogy kerülgetem a szoba közepén hagyott papucsot, pedig fel kéne emelnem, és levinni az előszobai cipősszekrénybe, de ma még nem teszem meg, mert te léptél ki belőle tegnap délelőtt.
Vagy inkább analizálni kéne magam, miért érezhettem úgy, satuként préselik ki bordáim tüdőmből az aliglevegőt, amikor tegnap este felhívtam édesanyádat, mert meg akartam nyugtatni, befogadott a közösség, jó helyen vagy már, és ő azonnal arról kezdett beszélni, mennyit imádkozott hat éves korodban, hogy megmaradj, miután visszahoztak a klinikai halálból, de hetvenen túl már tudja, hogy benned mégis akkor romolhatott el valami. Hisz hiába a tehetséged, ha alkoholfüggőséged miatt magadat és a körülötted élőket tönkreteszed. Most, hogy már nem tud rajtad segíteni, ismét imádkozik érted, legyen erőd a programhoz, legyen erőd rendbetenni az életed.
Vagy arról írjak, hogy ma, amikor a barátommal beszéltem telefonon, illetve, a barátomat hallgattam, ahogy részegen mondta és mondta, annyi időt sem hagyva nekem, hogy közbevágjak, én téged láttalak újra, ahogy ott ülsz a számítógépem előtt, hangosan fogalmazod a levelet, amit épp írsz. Hangod elnyomja a barátom hangját. Én bekucorodom a takarók közé, onnan nézlek. Amikor befejezed az írást, a szőnyegpadlóra borítod táskáid tartalmát. Válogatsz, ismerkedsz a kölcsönbe kapott ruhadarabokkal, mert a sajátjaidat hátrahagyva szöktél el otthonról. Elcsendesedve figyellek, és jól érzem magam. Közben azon gondolkodom, valójában az egymást bántó szerelem, vagy az alkohol elől futsz? Aztán eszembe jut az is, a párod valószínűleg önzésből tart szoros függőségben. Akkor kibújok a takarófészekből, indulok, hogy átöleljelek, de amikor hozzád lépek, mégsem teszem meg. Inkább kiveszem kezedből a kockás inget, amit épp gombolgatsz, összehajtogatom, majd becsomagolok helyetted, gondoskodóan, mintha az anyád lennék. De akkor már tudom, ez az anyaság megint csak egy felvett szerep, hogy nőként távol maradhassak tőled. Önbecsapás, mert már hónapokkal ezelőtt érintett lettem, a felettes énem mégsem hagyja, hogy szabadon engedjem érzelmeimet. 365 napra mész el, szándékod szerint, én pedig elkísérlek, csak a falépcsőig, mert este ezt kérted. Az autóbuszon jólesik, ahogy fogod a kezem, hüvelykujjad folyamatosan simogatja kézfejem. Túl gyorsan érkezünk meg. Az út szélén toporogva egyik cigit a másik után szívjuk el. Aztán eljön az idő, amikor búcsúzni kellene, de te mégis felhívsz a házig. Egyszerűbb lesz bent kipakolnod a tengerészzsákomból, mint itt az utcán, mondod. Logikus érvelés. Fokról fokra követlek. Amikor fölérünk a dombtetőre, már várnak rád. Férfiölelések. Én újra és újra bemutatkozom, kezetrázok mindenkivel. Zavarban vagyok, amikor észreveszem, az aula üvegfala mögül is többen figyelnek ránk. Segítséget keresve próbálok belekapaszkodni tekintetedbe, de te már 20 km-re és 364 napnyira vagy tőlem.
|
|