Tudjátok?
- Gyönyörű a Mátra!
S, hogy Petőfi mit mond?
- Ki bánja?
Csak réved a szemem
a messzeségbe,
beleveszve napos
álkékségbe;
hogy majd a szűk, zárt térben
az emléket,
mint kelléket
kibonthassam,
s képzeletem szabadságát
neki adhassam.
Hogy a fák közt sétálva
szelíd őzet lessek,
s csak vigyázva lépkedjek,
hogy gödörbe ne essek.

Messzi múltból felbukkannak
varázsos ligetek,
gyermekkorom idejéből
boldogság-szigetek.
Ha a család együtt kószált
egy Mátra-béli völgyben,
s megpihenni leültünk
a puha zsenge fűben.

Emlékemben élnek
puha telt illatok,
s időnként még ma is
hívnak gondolatok;
- szerelmes akácok
suttognak lelkembe:
itthon vagy, maradj még,
ne fuss el messzire!