Mint kit erős várba zártak,
szűk ablakokon lesekszem
- rátok várok.

Bár az ajtók nyitva álltak,
nem zárták rám, úgy emlékszem
- várok rátok.

Ülök csendes magányomban,
legmagasabb vártornyomban,
ahonnan messze ellátni
- fájdalmas itt rátok várni.

Évei a pillanatnak
- homokszemek lassan hullnak,
a gyertyák is elégtek már,
minden lobbanás rátok vár.

Félelmekből vasalt rácsok,
a kilincsek fakult álmok,
betegségből van függönye,
s bánat az ablak üvege.

Egyre lassabb az életem,
hol van már, ki védelmezzen?
Itt ülök hát, rátok várva,
bár az ajtó bentről zárva.

----

Ajtókat bezúzni,
ablakokat törni
kellene,
hogy elmúljon rólad
az életed összes
félelme.
Lerázni bilincset,
lenyomni kilincset,
ajtót kitárni.
Segíts hát magadon,
hogy tudj végre szabadon
közöttünk járni!

2003-11-17