Szavaim mögött, ne keress mindig
bennem élő történelmet,
hisz szálló tollpihéből írok,
harsogó füttykoncertet.
Egymásra cinkosan villan
egy párocska szeme,
s képzeletben én leszek
Don Juan szerelme.
Kutakodó fantáziám
égeti a fehér papírt,
de még sosem gyaláztam meg
vele feddhetetlen sírt.
Néha elszabadul,
s megfogni nem tudom,
s ilyenkor arcomon
szégyenfolt pirosoll.
Mit leírok, én vagyok,
hisz képzeletem enyém,
de álmok tág határa,
mit körbeölel elmém.