Száz év helyett harminchárom...
- nyomaidat keresném;
Duna partján, a szívemben,
s a városnak peremén.

Már az én Mamám is kékítőt old
odafenn az ég vizén,
kicsi lábaskában teát sem főz,
kihűlt tűzhely szegletén.

Ma már igaz, s hazug él szavaddal;
meglepetés-költemény
készül hódolatból, számolatlan,
versed mindig új remény.

Rólad zengenek hárfadallamok,
és dübörgő dobzenék,
semmi ágán didergő szívednek
e kor új sorsot ígér.

---

Vannak ma is új „József Attilák”,
kik fölött hunyorgva elnéz a tömeg
múltat csodálnak, bősz hallgatással,
s szájukból csak folyik a kopott szöveg!