Sodor az élet
– had vigyen
piszkot, szemetet,
ne legyen;
magam roncsságát
ne lássam,
átlátszóságom
ne bánjam.

Hömpölygő tűzben
megálljak,
én vagyok a víz,
leszálljak,
s mint a hűs cseppek
arcodra
permetet szórnak
aggódva,
úgy legyek erő
melletted,
s ha kell foghassam
két kezed.

Mert van, hogy nagyon félek
- magamért, teérted;
s olykor minden erőmet
előled felélek.
Szánd meg hát lelkemet,
ha gödörben motoz,
hisz értő tekinteted
a mélyből is kihoz.