Jól leszek. Majd!
Ha dagadó vitorláival
rám köszön
a megszeppent holnap után,
a lábadozó holnapután.
Hírharangok zúgnak fejemben,
kezemben reszkető betűk teremnek,
s gondolati sebességgel landolnak
a telítődő szemetesben.
Baráti jobbod, ha nyújtod,
meg sem látom talán,
mert kinek kezét én fognám,
lelke vacogását takarja épp.
Istenem ne hagyd el őt!
És engem sem! Nélküled
hiába markoljuk a levegőt,
de Veled reményt teremnek
a homályban úszó holnapok...
amikor majd megköszönhetem,
hogy ő van, és én is vagyok!