Életem kanyarog,
mint kertvégbe vesző
lépcsősor. Lassan kopogok.
Csorba, billegős kőlapok,
egyre meredekebb, s egyre
nehezebb rajta a járás;
külső-belső fájás kíséri
lépteim sorát.
Egyedül minden nehéz.
A vándor időnként felnéz,
s könyörögve kéri Urát.
Megpihenhet nála, de
mindenféle cél várja,
így segítő kezet, s minden
jó tanácsot hátrahagyva
egyedül megy tovább,
mert bizonyítani akarja
önmagát.

Járom hát az utam,
s bár még homály takarja
a kert végét, már régen
tudom, semmit nem érnék -
erős kezed nélkül Uram!