Az eső zuhogott.
Máskor örültek a falubeliek az égi áldásnak, mert tiszta, friss lett tőle a levegő.
Elverte a port az udvaron, megöntözte a konyhakerti növényeket, a virágoskertben inni adott a virágoknak, megtisztította az utakat, s végül szivárványt szült az ég aljára.
Most viszont csak ömlött az eső, ijedt arcok bámultak ki az ablakokon, a mocskos víz hömpölygésétől egyre nagyobb félelem költözött a szívekbe.

A falu szélén, az utolsó házak egyikében rémülten futkosott fel-alá egy idősebb nő. Férje és unokája elmentek az erdőre, a fakitermelők után széjjelmaradt, elhullott ágakat összeszedni.

- Már három órája, három órája! – mormolta egyre idegesebben, majd lerogyott a fotelba, arcát kezébe temetve.

...hirtelen felijedt. A híradó végén, éppen az időjárás-jelentés ment. Félve nézett az ablak felé...