Elbújhatsz félelmek, közöny,
sok rémséges gondolat elől,
és ülhetsz melletted tétován,
míg minden korhadt korlát rád dől,
de a törmelékek alatt is te vagy,
s akár a lelkedre omlott falakkal,
végül meg kell bocsátanod,
s ki kell békülnöd magaddal.
Elmúlt életek porával lábadon,
emlékeiden fáradtan taposol,
s nem riaszt már, ha a jövő
a semmiből csendesen melléd oson.

-o-o-o-

Riasztó jövőben
remények is laknak,
s bár minden délidőben
jajszót harangoznak,
de az éji hold zenéje
megnyugvást muzsikál;
látod azon a csillagon
a rózsát? Csak reád vár.