Halk léptekkel jár az idő,
a másodpercek csendes jajokkal
törik szét a végtelen ködét.
Egy lélek sóhajtva esdekel
a még zárt kapu előtt.
Fájdalmas testét készül
levetni, hogy magára öltse
az öröklét békés selymét.
Lassan nyílik a bejárat,
s egy pillanatra
megtorpan a lélek,
majd szabadon lép
a hótiszta végtelenbe.
