A királylány felébredt.

Kicsit zaklatottan aludt, mióta az ifjú király, azaz a jegyese elindult, hogy körbejárja az országot álruhában. Jó vezetője akart lenni népének, méltó utódja szeretett apjának, s úgy gondolta, meg kell tudnia, miként élnek alattvalói.

Már fél éve járta az országot a királyfi. Nagyon ritkán hallottak felőle. Havonta érkezett különböző rejtekutakon egy-egy, szinte ronggyá gyűrt levél, de először mindig az öreg királyné kapta kézhez, s mire a királylány megkapta a sarka majdnem mindig le volt tépve.

Nem mindig jól. Egyszer talált rajta egy szótöredéket: Sze. Igaz, már az e betű szárát is csak a képzelete írta mellé. Ez a levél volt a legkedvesebb titka.

A mai éjjel is nyugtalan álma vetett véget a rövid éjszakának. Ijedten felült ágyában, megtapogatta a kebelébe rejtett levelet, majd gyakorlott mozdulattal a párnái alá nyúlt, és diadalmasan ujjai közé csippentette az apró borsószemet.

Csendben felkelt, felvette nyuszis mamuszát (amit még elutazása előtt vőlegényétől kapott), hogy csendben közlekedhessen, s kiosont hálóterméből. Az őrök az ajtaja előtt halkan hortyogva aludtak. Lassan haladt, nehogy valakit felébresszen. Végre leért a konyhába, s a csalafinta borsószemet berakta a fagyasztóba a többi közé.

Visszalopakodott, s most már nyugodtan elaludt. Álmában finom levest főzött szerelmes királyának.

Ez egy mese (Andersen: Borsószem királykisasszony) utóélete, egy kicsit vevásan.


innen gurult ki valamikor a borsószem :)