Bújtam előled fű, fa, lomb alá,
de te rám leltél ezer lakat mögött.
Rejtettem arcom tükreid elől,
míg sebes kezed cserepeket söpört.
Takartam magam évek sodrásába,
lapultam börtönöm éji mélyében,
de rám találtál bezárt ajtón túl is.
Nincs menekvés! Ott égsz minden emléken,
mint pecsét.