Nem
                                      magányos.
                     Hiszen           akácfák
                                               ölelik körül derekát.
            Itt-ott kiálló ágain
                      pihennek a fekete madárkák.
                            Az esőfelhőktől még feketébbnek
  tűnnek karjai, felőrölték őket            az idő malmai.            Már
                       nem is hajlong, ha fújja a szél,       csak a
                         hó áll meg rajta,
 ha itt van a tél.       Rég nem virít rajta sugárzón zöld levél,
            mégis, néha úgy látom, esdve kér:
          Küldd el tőlem a szelet, s hívd ide a napot,
                mert sugaraiból már alig kortyolhatok!
                      Vidd el a felhőket, hadd nézzem még az ég
          türkizkék színét, hadd érezzem magamon
                          a hold érintő hevét!
                          Szeretném, hogy ne
                         csak a harkály vésse
                                törzsembe
                                  örökre a
                                   jelét!
                                   Hadd
                                   éljem
                                   még
                                   egy
                                  percig
                                    egy
                                   szép
                                    fa
                                 életét!