zaj van megint
és én annyira vágyom már a csendre
az örökkévalóra
a semmire és a rendre
mert ott születik újjá
folyton a lélek
zajban
erőm nélkül
rettenetesen félek
szükségem van arra
hogy időnként hazataláljak
s a mindenben feloldódva
utamon talpra álljak
hát felnézek most a holdra
szépségéből is merítek erőt
életre keltem önmagam magamban
és elnémítom a szenvedőt