drága anyám harcban állt a kórral,

tette értem, voltam szeme fénye,

nem értettem, hogy ugyan mi végre

nincs mellettem, akit úgy imádnék,

isten adta legszebbik ajándék.

Ki ringatott - nem emlékszem arra -,

szülőanyám, mondták, az Etuska,

mégis más 'ki fejem simogatta,

nádfedeles magányom oszlatta.

Három év mi pihent gyermekvállon,

nem sejtettem, mért nem engem ápol,

kórteremből menve visszanézett,

hogy másért sírtam, könnye előtévedt.

***

Most itt állok. Szemed hályogában

régi emlék sejlik bánat-ágyban,

szívem hasad utolsó szavadtól:

bocsáss meg, ha nem adtam magamból.

***

Odakint a fagyos szél feléledt,

úgy tombolt, hogy csontjaimba égett,

lábam roggyant, egy pad nagyon vonzott,

fülemben, hogy ráztak egy kolompot.

***

Másnap délben kezemben az inge,

rajta vérfolt, még az is áldott dísze..

Hogy káromoltam akkor a jó istent!

...de bocsásd meg a mi vétkeinket!