Mióta várlak e templomi csendben, csak a tó tükrén csacsognak csillagok, ma Zeusz sem dől itt nádkerevetre a fehéren cikázó fényszálakon.
Imákat mormol a parti magányba az ébredő Hold, s langyos szél a dalász, hámlott fakérgen szívek várnak párban, csak az enyémet rejti még gyantamáz.
Mézgás cseppekbe emlékeink zárva, utat magamból hozzád hadd rajzolok, tükörég vásznon holdezüstbe mártva - keret a világ -, s ecseted én vagyok. * ZsZs
