Előtted térdelve köszönöm,
Hogy mindig  vagy nekem,
Szerelmes pillantásod  nélkül
Üres volna törékeny életem. 

Benne vagy minden gondolatomban,
Ha alszom, akkor a szép álmaimban.
Látlak a koromsötét éjben,
A tisztaság bűvöletében.
Változó önmagam kezében,
Testem szomjtalan tüzében.
Látlak a szétszórt villanásban,
A csend nyugvó halmazában
Nappalok édes forgatagában,
Hiányod szépítő távlatában
Ott vagy  léptem sáros mezejében,
Homokos tengerpart száraz fövenyében.
Jelen vagy bőséggel terített asztalomnál,
Csilingelve koccanó boros poharamnál.
Benne vagy  halkan susogó fák lágy dalában,
A vidáman csipogó  madarak trillázásában.
Ott vagy nekem, mikor félve más felé néztem,
Kósza gondolat, de hozzád hamar visszatértem.
Akkor is látlak, mikor a szem utánad fordul,
Nem látod, de a könnyem azonnal kicsordul
Féltelek, ha nem lépkedek melletted,
A sötét árnyak  a szélllel hamar elmentek.
Ott vagy nekem  a jóság égető tüzében
A kimondott szavak édes erdejében.
Szerelmem beteljesült oltalmában,
Eggyé vált lelkünk Menyországában. 

Előtted térdelve fogadj el
Száz vörös rózsaszálat,
Szorítsd magadhoz,
Mert lelkemből árad!