Ha telihold a tó felett

rongyos felhők között remeg,

s gomolygó ködpárákból szőtt

leplekbe burkolva lebeg,

egy eltemetett dallamot

idéz, mely rezgve éled,

hogy elsüllyesztett tegnapok

keserve vádbeszéd lesz,

a megrohanó emlékek

árjában bukdácsolva

letűnt szerelem bukkan fel

s gyötör, mint régen, újra,

mert kétely moccan, s kérdezi,

engem el miért hagytál?

A málló évek lapjain

ha tűntél, mért maradtál?

Egy közös hiba sejtelme

oly illékony, áttetsző,

mint rongyfelhők közt telihold,

mely ködös fátylakat sző…