Míg nem terít szerelmi láthatárra
deres ágakat hűvös pirkadás,
míg nem készül ész oly gyors változásra,
mint mennyekből reped villámcsapás,
a szív addig gyanútlanul lubickol,
s nem hallja sors acélját döngeni,
a biztonság viszonylagossága
hogy nem sokára földbe döngöli.

Ezer jel út mentén napokba rejtve
figyelmeztethet ordítva. Minek,
ha blokkolt értelmet, valóságot felejtve
a szív  a valót úgysem érti meg?
Konokul hiszi, hogy vele nem eshet
meg, ami máshol szinte megszokott…
Ébresztő, szívem! Jelekre figyelve
éld a mát, s alakítsd a holnapot!