A test hullámos, rózsaszín papír,
lélek rá fátyolos sorokat ír,
ködös, tintás pacák elmosódó
foltjaiba hull lágyan, mint a hó.

Jelzi kézmozdulat, szemrebbenés,
száj szegletében ülő nevetés,
ezernyi gesztus, tovalebbenő,
szívünkbe ékelt, kódolt múlt idő.

Jele bánatos könnyek zápora,
vagy mint tegnapi kihűlt vacsora:
dúlt arcra fagyott indulatos ránc.
Tart míg csak élsz, szédelgő lélektánc,

testetlen, oszló pára árnyakban,
dús képzelet, mely megfoghatatlan.
De nélküle a test homályos szem,
üres gyümölcshéj, jövőtlen jelen.