Csak emitt nézz a völgybe le;

olajfák érő gyümölcse

már szürkészöldre festi át

a poros nyárvég tónusát.

Tiszta napokon támfalak

a teraszos hegyoldalak,

s libegő pára fedi el

a katlant, ha a főn közel.

Keskeny öszvércsapás ered

a kis völgyi falu megett,

hol népe ajtókeretre

Isten bárányát szegezte.

Szemöldökfán a figura

egy málladozó templomra

régóta morcosan tekint,

s az ősz pap olykor rálegyint.

A hegy csontjából rak falat

a nép, az olajfák alatt,

s a teraszlábakhoz közel

követ, venyigét halmoz fel.

Így volt húsz éve, s most megint

szemem a katlanba tekint.

A világ újul meg, vagy én,

a változások küszöbén?

Sikátor végi kőfalon

a harmonikát hallgatom,

s poros, nyárvégi csillagok

ámulnak rám, hogy itt vagyok.