Belülről fázni. Ez a legrosszabb.
Ha nincs már, aki melegítene.
A mindennap, tudom, a leghosszabb,
ha tél közelít, s nincs vigasz benne...
Az apró bűnök borzongató vágya
uralkodik el, nyer teret bennem,
s a lélek néma kiábrándultsága 
üt rést a magabiztos szíveken.

Belülről fázni… volt olyan idő,
hogy egy világrész reszketett fagyban…
Ciklon! Halált lélegzett a tüdő,
penész- s jégvirág bújt a barakkban,
vallás, hitek, népek gyűlölete
vet és arat minden koron viszályt…
Mit siránkozom? Az ő szerelme
nem okoz másban, csak bennem hiányt!

S pótolható az. Hogy is mérhetem
nevetséges kis búm világ bajához,
mikor másnak a létfeltételek
sem adottak, csupán a pusztuláshoz?
Az önsajnálat virágját locsolnám…?
Szenvedek, hogyne. De ez hangulat,
s hogy nélküle nincs más – az koholmány!
Hass, alkoss, gyarapíts! – a feladat!