„Égi csikón léptet a nyár”,
 hinti hevét, míg hazajár.
 Búzakalász szőke haján,
 illateső hull kacaján.

 Szembogarát búzavirág
 kék tükörén festheti át,
 pírja pipacs, lába nyomán
 monda virít, szájhagyomány.
 
 Várja a tél, megy haza már,
 talpa alatt ring  a határ,
 fátyolba font napsugarak
 rá takarót hullajtanak.

 Párja, az ősz, fejti borát;
 csurran a must, víg a barát,
 s míg öreg tél színeket zár,
 „tarka idő szőttese száll”.