Csendláncot dob ránk minden este, meghitt szavunkat egyre lesve, a bensőséget, mely hajdanán buzgárként tört fel csókunk nyomán, hogy később aztán sűrűsödve, vert csend-fal legyen határ közte és köztem, fénye - fakult álom,
tűz, amelynek hamvát sem látom, kék víz, mely mára színét vesztett piros véremtől, elrekesztett, zavaros. Homály - szőtte ballada, melyben a szerelem ballagva vérpadra lép, s végső szó jogán kérdi: - és hogyan lesz ezután…?
