Te, Szeretet,
„Másképp van most, mint régesrég,
midőn imádott még a nép
minden felett;
Fény voltál, Fiú, Egyetlen,
Ki mennyet fest az egekben.”
Te, Szeretet.

Így véltem én:
"Megismertünk. Szívünk gyenge
volt, midőn veled megtelve,
s ítélkezvén
magunk felett, arra kértünk,
gyötrelmeid add át nékünk.”
Így véltem én.

Így véltem én:
„Nem vagy csinos, sem fiatal,
nincs kerub-szárnyad, nem nyilall
hattyúd, gerléd,
De acél késed bizony van,
könyörtelen, vigasztalan.”
Így véltem én.

Hagyj, Szeretet!
Eltűnik az emberiség,
más korról mit sem tudni még,
így fenyegetsz?
Nem ijeszthetsz meg – úgylehet-
túlzottan megtört lelkeket! 
Az ember elpusztul. – Legyen!
 Hagyj, Szeretet.

Thomas Hardy:
"I Said to Love"

I said to Love,
"It is not now as in old days
When men adored thee and thy ways
   All else above;
Named thee the Boy, the Bright, the One
Who spread a heaven beneath the sun,"
   I said to Love.

   I said to him,
"We now know more of thee than then;
We were but weak in judgment when,
   With hearts abrim,
We clamoured thee that thou would'st please
Inflict on us thine agonies,"
   I said to him.

   I said to Love,
"Thou art not young, thou art not fair,
No faery darts, no cherub air,
   Nor swan, nor dove
Are thine; but features pitiless,
And iron daggers of distress,"
   I said to Love.

   "Depart then, Love! . . .
- Man's race shall end, dost threaten thou?
The age to come the man of now
   Know nothing of? -
We fear not such a threat from thee;
We are too old in apathy!
Mankind shall cease.--So let it be,
   I said to Love.