A fülbesúgás volt elébb,
picinyke vétkek vallomása,
mégis, úgy pirultunk belé,
mint szűz angyalkák földi mása.

Karzatról dörgő szózatok
fázós-ijesztőn ránk dörögtek,
kezdtünk már eszmélni, mi rossz,
de a jóról se tudtunk többet.

Füzetnek kapcsa, emlékkönyv
lakatja zárta még magába,
s a szamárfül is kerek, gyöngy
betűket rejtett általába’.

És bakfissá nőtt a puttó,
mutáló kamasszá a másik,
idétlenek voltunk, suttyók,
a titkok súlya nőtt rogyásig.

S egyszerre, mint sivár mezőn
El Nino pattant virágözönt,
a kulcsok kódja ébredező
érzékeinkbe beköltözött.

És múlnak évek, lábnyomok,
s a legnagyobbak megmaradtak,
és élet, halál átfogó
megfejtést azóta se kaphat.