Szüret
A múlt a vessző; felsáncolt föld,
amiből lassan életre tört
és lombosodva tőkévé vált,
érett terméssel űzve halált.
Göcsörtös teste gyűrűt nem hord,
de társa mind, kit e néhány hold
televény rögbe tűzött egyszer
egy sok borúban jártas ember,
kinek álmában isten táncolt
a dombokon, a homok-ráncolt
rónákon át; s megittasodva
követte őt az embercsorda.
A jelen: fürtök ékessége,
derékzsibbasztó szüret vége,
dalos puttonyok garmadája,
présfakasztott must aromája.
Az ember tervez, küszköd érte,
hogy vágyát, eszményét megélje,
s a pincében, a hordómélyben
a jövő érlelődik szépen.
|
|